Lampért, K., & Radvánszky, B. (2007). Beszélgetés Marosi Sándorral 2006 februárjában, a Földrajztudományi Kutatóintézetben, Budapesten. Modern Geográfia, 2(2), 131–158.
1929-ben született Soltvadkerten, a középiskolát a közeli Kiskunhalason végzi. Egyetemi tanulmányait
1947-ben Budapesten kezdi meg, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerez történelem-földrajz szakos tanári diplomát. 1951-ben az akkor alakuló Földrajztudományi Kutatócsoport tagja lesz, és máig a Földrajztudományi Kutatóintézetben dolgozik, néhány éve már nyugalmazott kutatóprofesszorként. Az 1950-es években kutatótársaival a Mezőföldön végez részletes geológiai-geomorfológiai kutatásokat, és a Dél-Mezőföldre vonatkozó szaktudományos ismereteket számos új eredménnyel bővíti ki. Szakmai vonzódása a homokterületek genetikai, morfológiai problémáinak vizsgálatához innen indul, majd az 1960-as évek végén Belső-Somogy kialakulásának és felszínalaktanának feldolgozásában teljesedik ki. Mindeközben tevékenyen részt vesz Budapest természetföldrajzi kutatásának munkálataiban is. A tájkutatásokhoz kapcsolódóan az 1960-as évektől kidolgozza egy akkor újnak számító földrajzi irányzatnak, a tájértékelésnek az elvi-módszertani kérdéseit. Reprezentatív tájtípus vizsgálatainak eredményeit gyakorlati feladatokban hasznosítják. A Balaton kialakulásának problematikus kérdésköréhez az 1970-80-as években tesz hozzá időtállónak bizonyuló értékes megállapításokat. 1965-ben szerez kandidátusi, majd 1980-ban akadémiai doktori (DSc. fokozatot. Kiemelkedő tudományszervezői és szerkesztői tevékenysége, amellyel nagymértékben szolgálta az új földrajzi eredmények publikálásának lehetőségét. Hosszú időn keresztül, 1952-2002 között szerkesztette az általa alapított tudományos folyóiratot, a Földrajzi Értesítőt. Az 1967-1988 között megjelenő és hat kötetet megélt Magyarország tájföldrajza sorozatnak társszerzője és szerkesztője is, emellett sorozatszerkesztőként szerzett elévülhetetlen érdemeket a Földrajzi Tanulmányok kiadásában. Somogyi Sándorral közösen hosszú kutatómunka és a rokontudományok sokrétű együttműködésének eredményeként szerkesztették az 1990-es megjelenése óta sokat idézett és keresett Magyarország kistájainak kataszterét, amely a természetföldrajzosok körében alapműnek számít. Kimagasló érdeme, hogy felismerte a tájföldrajzi kutatásokban a különböző rokontudományi szakemberek szoros együttműködésének szükségességét, és ez is tükrözi tudományos pályájának külön értékét, komplex látásmódját. Tájanalízisének modellje a tájértékelésben nemzetközi szinten elismert. A hazai geográfusok fiatalabb generációinak körében az általa elindított tájkutatási irányzatok jelentik a tudományos pályájuk alapját. Az általa szerkesztett és többször társszerzőként írt könyvek és tanulmányok a hazai kutatások és az egyetemi geográfus-oktatás nélkülözhetetlen részei. Magas szintű tudományos tevékenységéről tanúskodnak a Lóczy Lajos emlékérem (1982), a Széchenyi-díj (1990), az Akadémiai-díj (1991) kitüntetések, majd a Magyar Földrajzi Társaság elnökévé választása. 1995-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 2001-től rendes tagja.
2002-ben a MTA Földrajzi II. Tudományos Bizottsága elnökévé választotta, majd 2003-ban a Magyar
Földrajzi Társaság tiszteletbeli elnöke lett.