Dövényi, Z. (2023). Hullámvasúton. Tóth József és a magyar társadalomföldrajz. Modern Geográfia, 18(4), 5–14. https://doi.org/10.15170/MG.2023.18.04.02

A tanulmány arra tesz kísérletet, hogy elhelyezze Tóth Józsefet a hazai társadalomföldrajzban, s elsősorban arra keresi a választ, hogy volt-e olyan kiemelkedő szerepe, aminek alapján akár Tóth József koráról is beszélhetünk. A kérdés megválaszolásához három megközelítésben kerül felvázolásra Tóth József pályafutása, mivel alapvetően ezek határozzák meg, hogy lehet-e valakit korszakos egyéniségnek nevezni. Ezek sorrendben a következők: a kiemelkedő tudományos teljesítmény, a vezetői ambíciók és törekvések, valamint a szakmai intézményi háttér. Tóth József kétségkívül kiemelkedő alakja volt a honi társadalomföldrajznak, igazából azonban nem tudott neki olyan fazont adni, amit elképzelt. Ehhez elsősorban az akadémiai tagság és a kutatóintézeti vezető pozíció hiányzott.

Kulcsszavak: tudomány, Tóth József, társadalomföldrajz, MTA

Hullámvasúton. Tóth József és a magyar társadalomföldrajz