Kiss, M. (2022). Az indiai hiányzó láncszem: a Mogul Birodalom hadügyi fejlődése a 16–17. században és a hadügyi forradalom. Modern Geográfia, 17(2), 157–168. https://doi.org/10.15170/MG.2022.17.02.10
A hadügyi forradalom elméletét Michael Roberts indította útjára a 17. századi svéd hadsereg állapotára vonatkozó írásában. A tűzfegyverek megjelenése alapjaiban változtatta meg a hadviselést, noha az íj és a hidegfegyver sokáig domináns maradt a hadszíntéren. A Kínából kiinduló tűzfegyverek ugyanis csak lassan vették át a hagyományos eszközök helyét. A 16. században több hatalom is szinte egy időben kezdett tűzfegyvereket használni Németalföldtől egészen az indiai szubkontinensig. Itt Bábur (Záhirud-Dín Muhammad) volt az első, aki ilyen fegyvereket alkalmazott a panipati csatában (1526). Ezzel írta be Indiát a hadügyi forradalom színterei közé. A Mogul Birodalom hadserege magán viselte a hadügyi átmenet összes jellemzőjét: a tűzfegyverek mellett nagymértékben támaszkodtak lovasságra és hidegfegyverzettel bíró gyalogságra egyaránt. Tanulmányomban a hadügyi forradalom elmélete mentén kívánom bemutatni, hogy a Mogul Birodalom hadserege milyen fejlődési utat járt be a tűzfegyverek hatására. Valamint arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon a mogul viszonyok jelenthetik-e a hiányzó láncszemet a hadügyi diskurzusokban.
Kulcsszavak: hadművészet, India, mogulok, tűzfegyverek
