Wilhelm, Z. (2022). A magyar utazók által közvetített India-kép máig élő hatásai. Modern Geográfia, 17(2), 25–43. https://doi.org/10.15170/MG.2022.17.02.03

Áttekintve az elmúlt bő 100 évben magyarul megjelent, Indiával foglalkozó könyveket, feltűnő, hogy szerzőik többsége a nyugati kultúrfölény birtokában, általánosítva és tipizálva igyekezett közreadni megélt vagy tapasztalni vélt élményeit. Természetesen európai kontextusba igyekeztek helyezni benyomásaikat, és ennek megfelelően publikálták ezeket. A gyakorta Indiára használt pozitív jelzők – mesés, csodás, misztikus, pompás, gazdag, egzotikus, érdekes, Ázsia gyöngye – mellett feltűnnek a közgondolkodást kedvezőtlenül befolyásoló „címkék” is. Munkánkkal azokra a könyvekre fókuszáltunk, amelyek a nagyközönség számára is elérhetőek voltak, ezáltal a hazai India-kép alakítására hatással lehettek. Szakcikkekkel nem foglalkoztunk, kivéve a Magyar Földrajzi Társaság folyóiratát, a Földrajzi Közleményeket, melynek 1880–1945 közötti számait vizsgáltuk meg. Egzotikus utazásokról gyakorta írtak a folyóirat korabeli szerzői, ekként Indiáról is. Műveiket a patinás Társaság tekintélye verifikálta, ezáltal hivatkozási alapot is jelentettek. A jelen dolgozatunkban is bemutatott, Indiára általánosan használt kedvezőtlen hangvétel folyományaként a hazai közvélekedésben jól körülírható, generalizált India-képek alakultak ki, amelyek határozottan visszatükröződnek egyes kérdőíves felmérésekben is.

Kulcsszavak: India-kép, magyar India-utazók, tartalomelemzés, utazási irodalom

A magyar utazók által közvetített India-kép máig élő hatásai